85 napig derűs eget, és fényt hoztál,
Aztán egy nap, hirtelen hátat fordítottál.
Fájt is, meg nem is, hisz nem értettelek.
Egy dolgot tudtam: elveszítettelek!
Sok a ki nem mondott szó, és a befejezetlen mondat.
Talán még több a félreértett beszéd, és a téves gondolat.
Fontos voltál nekem, de egy perc alatt összedőlt minden.
Ettől a perctől kezdve, semmi tervem, álmom nincsen.
Kívanom neked, hogy légy felhőtlenül boldog,
Csengjen majd vissza füledben, amit most, utoljára mondok:
Úgy éld az életed, hogy ne maradj egyedül a világon,
Legyen egy megfelelő társad! - Szívemből kívánom!
Marosvásárhely,
2014. március 8.
2014. március 16., vasárnap
2014. március 15., szombat
Édesanyámnak!
Édesanyámnak
A szíved alatt hordoztál Te engem,
Szíved dobbanását, mindig éreztem.
Éreztem, ha szomorú voltál, vagy vidám,
Szeretlek Téged, kedves édesanyám!
Életet adtál, és felneveltél engem,
Olykor nélkülözve, de megadtál mindent nekem.
Néha arcátlanul feleseltem Neked,
Bocsáss meg édesanyám, ha goromba voltam veled!
Tőled tudom, mi az igazi szeretet,
Amit tőled kaptam, leírni nem lehet.
Még mindig gyermeknek érzem magam,
Ha azt mondod nekem "drága kisfiam".
Ha néha hálátlan és goromba vagyok,
Ha néha idegesség miatt veled undok vagyok,
Ha néha tékozló fiú vagyok, vagy talán szemtelen,
Szívemből kérlek, hogy bocsáss meg nekem!
2013.08.19.

2014. március 3., hétfő
Állatkertlátogatás a Kozmutza Flóra diákjaival
Nem számít ha hideg van, nem számít ha borús az idő, mert a boldog gyermekzsongás napsütést varázsol. Így volt ez március első vasárnapján is, amikor a kolozsvári Kozmutza Flóra hallássérültek speciális intézetének diákjai marosvásárhelyre látogattak, néhány jólelkű helyi vállalkozó és a városi állatkert jóvoltából!
Bár hallássérült és siket-néma gyerekekről beszélünk, mégis hangos volt az állatkert a jókedvtől. Boldog, mosolygós arccal, nevetve nézték meg a marosvásárhelyi Állatkertet, miután a Koronka Panzióban megebédeltek. A gyerekek sem maradtak hálátlanok. Az ebédért, a törődésért, a kapott szeretetért az intézet jelelőkórusa előadta az L.G.T. - Elfelejtett szó cimű dalát, megköszönve ezzel a Koronka Panzió vezetőségének a kedvességet.
Ezt követően indult a kaland. Az Állatkert bejárata előtt flashmob-szerűen megismételték a jelelő produkciót, itt is megköszönve az Állatkert vezetőségének az ingyenes látogatást, valamint a Boema Flor kft.-nek a támogatást, akiktől egy-egy hatalmas vattacukrot kapott minden gyerek.
Higyjék el, láttunk már boldog gyerekeket, de ezek a gyerekek sokkal önfeledtebben, őszíntébben örültek ezeknek a gesztusoknak, mint azt mi elképzeltük amikor megálmodtuk számukra ezt a napot.
Nagy köszönetet mondunk a támogatóknak, akik nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre, és óriási hálával tartozunk a sajtónak, hogy nem hagyták figyelmen kívűl ezt az aprónak tűnő, de szeretetről, önzetlenségről és hátrányos helyzetű gyerekek támogatásáról szóló ügyet.
A gyerekek nevében szólva: köszönjük szépen!
B.T. és F. Gy.
-szervezők-

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)