Valahogy így éreztem ma magam, csakis azért mert nem voltam hajlandó cigarettát adni egy ingyenélő naplopónak!
El voltam gondolkodva, foglalkoztatott egy-két dolog… amikor felfigyeltem, hogy az út másik felén mindenkit leszólit egy pasas, és cigarettát kér… több-kevesebb szerencsével, de kap. Ekkor észrevesz, és elindul felém az úton, én pedig még mindig némi egészségügyi problémákon fennakadva baktatok a járdán! Odaér hozzám, persze tudván a szándékát, fogadom az illedelmes köszönését, és jól nevelten „Jó napot”-al válaszolok, ő tovább folytatja, „kérhetek magától valamit?”, én rávágom, „persze, pénzen és cigarettán kívül bármit”!
Erre jön a felháborodott válasz: „há’ mégis mi mást kérhetnék az úton???” Mondom: „há’ például, hogy útba igazítsam”, és itt jött az a pillanat, amikor úgy éreztem, én vagyok a leg aljasabb, leg rosszabb ember a földön, mert nem adok cigit egy csövesnek, mert így válaszol: ”Há’ minek engem útbaigazítani? Én tudom hol vagyok, nem vagyok nyomorék, ép és egészséges vagyok!”
És itt fogtam vissza magam az „akkor dolgozzál ba*dmeg a k*rva anyádat” választól.
Nem tudom miért ment fel a cukrom ennyire, hisz nem ez lenne az első eset amikor a nyájas rászorulónak elutasítom az alkohol vagy dohány függőségre éhes kérését, és hirtelen gorombává válik! Egyszerűen olyan passzban kapott el, hogy nyomja a begyemet ez az egész sztori. Tudom, hogy kissé trágárra is sikeredett az iromány, de talán most kifejezetten ki kívánkoztak ezek belőlem!
Szóval kedves munkaképes, ép egészséges, nem eltévedett ingyenélők, én kérem az elnézést tőletek, és az én anyám p***ája!
