... hisz szinte megtelt a Szent József róm. kat. plébánia nagyterne. Hálistennek sikeres estet tudhatunk magunk mögött, egy olyan estet ami nem a reklámról, nem a képmutatásról, nem az álszentségről, hanem a szeretetről, az odafigyelésről és a segítségről szólt. Arról szólt, hogy közösségben élünk, és ne hagyjuk figyelmen kívűl azt akinek szüksége van ránk. Ne hagyjuk figyelmen kívűl azt aki számítana a segítségünkre, de nem tudja kérni. Vegyük észre a helyzetet, amikor tehetünk valamit, és tegyünk is.
Szép este volt, eredményes, és sikeres. Ami azt jelenti, hogy egy felejthetetlen élményt nyújottunk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük volt erre. Azoknak az apróságoknak, akik nem tudják mit jelent a családi szeretet. És mindez Nektek köszönhető, azoknak akik eljöttek, és áldoztak egy órát és öt lejt a rászoruló gyerekekre.
Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek akik bárhogy is, de hozzájárultak az előadás megvalósításához, kiemelném a Háromszék és Székely Hírmondó napilapokat, a Sepsi Rádiót, hisz ők vállalták magukra az esemény népszerűsítését. Továbbá szívből köszönöm Ft. Szabó Lajos atyának, aki rendelkezésünkre bocsátotta a termet, és persze végül, de nem utolsó sorban köszönöm a Bisztro Kisvendéglőnek, akik tetőzték a gyerekeknek nyújtott élményt, egy ingyen hamburgerrel! Gyönyörű gesztus ez! Isten fizesse!
Ugyanakkor köszönet illeti a Szent József róm. kat. plébánia Ifjúsági énekcsoportját (Simon Erzsébet, László Anna, Ancu Krisztina, Popovics Szidónia, Simon Gellért, Kicsi Tihamér és Simon Balázs) hogy előadásukkal széppé tették az estét.
És akik nélkül az est nem jött volna létre, a sepsiszentgyörgyi "CSÜRKÉSZEK" színtársulat (Puşcaşu Diána, Váry Csengelle, Molnár Szabolcs, Dima Alpár, Gál Hunor, Karácsony László és Kocsis Szabolcs) páratlan előadásukkal járultak hozzá az esemény sikeréhez.
A saját és a gyerekek nevében, köszönöm. Isteni érzés segíteni!